Fejlődés

Kezdetben úgy gondolom, a testem a határom. Életem célja: az evés-ivás, szeretkezés, vagyongyűjtés, kényelem, szórakozás. Csak magamra gondolok, magamra figyelek, a magam hasznát lesem. Állandó készültségben, feszültségben élek, mert úgy gondolom, mindent nekem kell kiharcolni, megszerezni, előteremteni. Körülményeimért mindig másokat okolok. Nem veszem észre, hogy nyugtalan, nyüzsgő, agresszív, hangoskodó, ideges, tolakodó, másokat eltaposó magatartásom mögött saját félelmeim tornyosulnak, amelyek azt sugallják, nem vagyok elég gazdag, erős, megnyerő, rátermett, okos, rafinált, ügyeskedő.

Lassan észre veszem, több vagyok a testemnél. Figyelmem egyre inkább áttevődik önmagamról és kezd érdekelni a körülöttem levő világ: a társam, a család, a rokonság, a kollégák, szomszédok, ismerősök, ismeretlenek, a természet, az élet. Meglehet, kezdetben a kritika, a bírálat, az ítélkezés szintjén próbálom megváltoztatni az embereket, az országot, szűkebb és tágabb környezetemet. Lehet, hogy gyakran elvesztem a türelmemet, hiszen nem veszik észre az emberek, hogy miket művelnek. Nem tudom mindig jól megválasztani tanácsimat, eszközeimet a megfelelő helyzetekben, de az biztos, hogy mindenkinek jót akarok és ezeket megteszem, megmondom, megvalósítom.

Jóakarat kezd kibontakozni bennem, ezzel egyidőben félelmeim csökkennek, elcsendesedem, megnyugszom, néha-néha még boldognak is érzem magam. Felfedezem önmagamban az erőt, amelyben elsősorban a magam és környezetem számára történő javak megteremtésének lehetőségeit látom.

Egyre több figyelmet szentelek másokra és magamra. Fejlődésem tudatom tágulását jelenti. Magasabb nézőpontból figyelem a világot és benne önmagamat. Azzal foglalkozom, mi lehet a célja jelen életemnek, mi a szerepem, küldetésem. Minden nappal egyre nagyobb horizont tárul elém, egyre bölcsebb leszek. Minden mindennel összefügg, nem a véletlenek alakitják körülményeimet. Tudatosabban szemlélem sorsomat, felfedezem benne az ismétlődéseket, ok-okozati összefüggéseket, tanulnivalókat. Rájövök: életem nem sorscsapás, nem tragédiák sorozata, hanem feladatok, lehetőségek, fejlődésem mérföldkövei.

Amikor rájövök, hogy ameddig nem tudom elfogadni, megszeretni magam olyannak, amilyen éppen vagyok, addig nem tudok másokkal sem, a világgal sem békességben élni. Ahogy ennek megfelelően figyelem az embereket, tudatosul bennem, hogy másoknak kivülről nem lehet segíteni, hiszen hasonlóképpen mindenkinek saját magával van problémája, ezáltal mindenki csak saját magán segíthet (önelfogadással, önelismeréssel, önmagával való megbékéléssel).

Úgy gondolom, a meditáció segít megtapasztalni a Szeretet állapotát. Meggyújtok egy gyertyát, felteszek egy szép zenét, kikapcsolom a mobilt, becsukom az ajtót, önfeledve meditalok --- megfeledkezem önmagamról és a világról. Tudatom kitágul, megtapasztalom a Szeretetet. A kérdés az, mit teszek, amikor eloltom a gyertyát, leállitom a zenét, kinyitom az ajtót, vagyis mit kezdek kitágitott tudatommal, HOGYAN oldom meg a következő pillanat feledatát. Éberségem, tudatosságom fokozódik. Egyre többször és többet tudok tudatosan jelen lenni a most pillanatában. Igyekszem meditatív állapotban (önfeledve) élni az életem.

Már senkit sem akarok megváltoztatni, de szeretnék valamit tenni azért, hogy itt a Földön az élet szebb és jobb legyen.

A saját tapasztalat örök időkre maradandó. Életem célja és értelme tehát: elfogadás, türelem, megértés vagyis a szeretetteljes élet gyakorlata. Ez nem cselekvések sorozata, hanem létezési állapot. A legtöbb, amit adhatok: a Szeretet állapotában tartom magam, miközben teljesen mindegy mivel foglalkozom, mindenképpen szakrális művet alkotok. A félelmeket (szenvedést) felváltja a belső nyugalom, béke, harmónia (megelégedettség). A jólétet nem kell kiharcolni, elég megengedni.

De vajon, meg tudom-e valósítani a szeretetteljes élet gyakorlatát? Vajon lesz-e elég bizalmam, hitem, erőm, tudatos figyelmem arra, hogy hétköznapjaim minden pillanatában meg tudjam tartani a belső egyensúlyt, békét, harmóniát (a Szeretet állapotát)? Ha igen, akkor beteljesítem emberi küldetésemet. Ennek a kornak ez a nagy kihívása és felelősségvállalásom is egyben saját magamért, családomért, másokért, az országért, a Földért, az Univerzumért, a megvalósult és meg nem valósult Világért, a Teljességért - hiszen minden mindennel összefügg.